Budapesti, kecskeméti rendelő: +36-20-361-9530

Dohányzás és a “kívánatos” test grafikusan, tudományosan

Nyomtatás Szerző : dátum : 2014-01-27 kommentek : (0)

Remek weboldalt készítettek finn kutatók ( Finn Ráktársaság) és pontosan meghatározták grafikusan és szövegesen is, hogy a test mely része hogyan néz ki dohányzás következtében. A weboldal egy női és egy férfi testet mutat, melyek közül egy klikkel választani lehet a grafikai kísérlet elvégzése végett. Az oldal négy nyelven elérhető: angolul, németül, finnül és svédül, de a szöveges rész kevés, a grafikus képi pedig látványos és egyszerű, így idegen nyelv tudása nélkül is érdemes az oldalt felkeresni és kicsit játszani a szoftver adta lehetőségekkel.

Ha a kép melletti szervek neveire és témakörökre kattint, akkor láthatóvá válik a képen az adott terület dohányzás következtében való változása, amit szövegesen is leírnak röviden. Ha a kép közepén levő piros és zöld színű kört a kurzorral megfogja és oldalra húzza, akkor követhető a test változása.

Az egyik oldalon láthatóvá válik az, hogy a testet hogyan károsítja a dohányzás, másik oldalon látható, hogy milyen testi értékek, vonzó testi “sharm” marad a dohányzás nélkül. Mindig láttam és éreztem ezt a különbséget és soha nem értettem, hogy a dohányzó ember testét (szagát, bőrének tapintatát, folyamatos légúti tüneteit, szájának, ajkának változásait, szöveteinek leépülését stb.) miként tudja elviselni egy nem dohányzó élettárs, házastárs. Ez számomra rejtély, mint ahogyan persze az is, hogy az adott személy maga miért nem észleli ezeket a kedvezőtlen változásokat testén és miért nem veszi tudomásul, hogy a dohányzás okozta a vonzó test eltűnését. És mindezek a külcsinyek csupán az első lépést jelentik az egészség tartós és végleges megromlása irányában.

dohányzás3

A dohányzás folyamata egy testi és lelki megnyomorodás, függőség, az egyéni szabadság korlátoltsága. De ha az, akkor miért kezdi el valaki, miért nem hagyja abba és miért esik vissza újra és újra, ha mégis abbahagyja?

2012-ben 625 ezer milliárd szál cigarettát szívott el a Föld lakossága. Pedig harminc éve ez a szám még csak 496 milliárd volt. Arányaiban kevesebben cigiznek, mint az 1980-as években, de a népességrobbanás miatt a dohányosok száma mégis nőtt az elmúlt években a világban.

Több nagyobb országban – Bangladesben, Kínában és Oroszországban – is növekedett a dohányzók száma az elmúlt években. Manapság a legtöbb cigarettát a fejlődő országokban szívják. A dohányosok aránya Kelet-Timorban a legmagasabb, ott a lakosság 61 százaléka mindennap rágyújt. A karib-tengeri Antigua és Barbudán ez az arány 5 százalék sincs.

A Földön nagyjából 1 milliárd ember dohányzik és évente 5 millióan bele is halnak a dohányzás okozta betegségekbe. Magyarországon évente kb. 35.000-en halnak bele a dohányzásba, de 2.500 halnak meg a passzív dohányzás miatt is.

dohányzás4Magyar adatokat vélhetően befolyásolja majd a Kormány utóbbi években tett intézkedései, részben a nyilvános helyeken való dohányzás korlátozása, részben a dohányáruk árusítása, beszerzése terén. Ezek az intézkedések az egészségvédelem szempontjai szerint helyénvalók, mert a kevesebb látható példa nem csak a rászokást csökkenti, hanem a dohányosok napi cigaretta mennyiségét is. Ha nem látják, hogy mások dohányoznak, ha valahol tilos dohányozni, akkor minden további nélkül kibírják nélküle. Egyes adatok szerint a dohányosok kifejezetten várják, hogy olyan körülmények közé kerüljenek, ahol nem lehet dohányozni, mert akkor addig sem kell dohányozzanak.

Dohányipari szuggessziók hatnak

A dohányzás 500 éve honosodott meg a Földön és rohamosan terjedt el. Az elterjesztéséért nagyban felelősek a dohánygyárak, melyek ma is mindent elkövetnek, hogy a fogyasztás növekedjék, így a mások megnyomorodása árán szerzett profitjuk is nőjön. Hosszú időn át a dohányreklámokat, semmi nem tiltotta és ezek a következőket sugallták: – ettől leszel macsó, erős, felnőtt férfi, vagy talpraesett nő – ez az igazi lazítás – a kávézáshoz tartozó relaxációs eszköz – segíti a koncentrációt és a gondolkodást – dohányozni, vagy épp pipázni, szivarozni a felsőbb tízezerhez tartozás kelléke (drága márkák, kristály hamutálcák, arany cigarettatartók stb.)dohányzás5Na most ezek egyike sem igaz, mindegyik hazugság és igazolható! Valójában a reklámokkal, tévéfilmekben használt cigarettázással sikerült az emberiségbe ezeket a fenti állításokat szuggerálni úgy, hogy a dohányzók – legalábbis a rászokás fázisában – meg vannak győződve tudatalattijukban ezek igazáról. Később pedig, mikor már tudják, hogy nem volt igaz, akkor nem tudnak leszokni róla. Ugyanakkor látni kell, hogy az érem másik oldalán az egyén van a dohányzástól való függőségével. Mindig szerettem volna megérteni, hogy miért is szokik rá valaki a dohányzásra. A betegekkel való beszélgetéseim révén rájöttem, hogy az okok nagyon egyszerűek: – annak hite, hogy ettől vonzóbb, erősebb, macsóbb lesz valaki. – a környezet mintája hat (szülő, barátok, haverok) A dohánytermékek reklámozása az utóbbi időben sok fejlett országban, így Magyarországon is tilos. Sőt előírják a cégeknek, hogy elrettentő képeket tegyenek a dobozokra. Mégis ne higgye senki, hogy a dohányipar immáron nem költ reklámra. Reklám az is, ha a egy filmben az egyik neves színész elveti magát a fotelben és rágyújt, azt sugallva, hogy a relaxációjához a cigaretta nélkülözhetetlen. Kétszínű politika, hogy nem szüntették meg a Forma 1 futamokon való dohányreklámot. Az előzőleg elültetett szuggessziók tovább hatnak a fejlett országokban és a világ azon országaiban, ahol a dohányreklámokat nem tiltják, a promóciók bőven fedezik a dohánybevételek növekedéséhez szükséges hatást.

A dohányzásban semmilyen élvezet sincs

Mindig azt hittem, hogy a dohányos élvezi a dohányzását. Aztán rájöttem, hogy nem élvezi. Ő maga is büdösnek, visszataszítónak érzi, de függ tőle, hatalmában tartja. Függ, mert egy óra alatt lecsökken a nikotinszint a szervezetében és ezért újra és újra rá kell gyújtson. Pszichésen pedig meg van győződve, hogy csak akkor képes pihenni, koncentrálni, tovább dolgozni, ha elszívja a következő cigarettát. Így egy valódi drogról, függőséget okozó szerről van szó.

Gyerek mellett nem szív

dohányzás2

A cigarettával kapcsolatban fogadalmat tevő dohányosok fele annak teljes elhagyását, másik fele pedig a mennyiség csökkentését próbálja megcélozni. A legfiatalabb korosztályban a legmagasabb azok aránya, akik teljesen leszoknának, míg a középkorúak – akik jellemzően krónikus betegek – inkább kevesebbet szívnának. Ezt úgy érnék el, hogy nem gyújtatnának rá otthon, az ágyban, az autóban illetve a gyerekek közelében.

A leszokást megfogadók 38 százaléka a kezdeti lelkesedés után rövid időn belül visszaszokott a régi mennyiségre. 35 százalékuknak egyáltalán nem sikerül a kísérlet, pár nap után ugyanott folytatják, mint a fogadalom előtt. Csak próbálkozók egynegyede könyvelhet el részleges sikert: leszokni nem tudnak, de nem szívnak annyit, mint korábban.

Teljes leszokás, rá nem szokás

Egyes országokban – Kanadában, Izlandon, Norvégiában és Mexikóban – a dohányzásellenes kampány sikeresebb volt: itt az átlagosnál több embernek sikerült leszoknia a dohányzásról, és egyre kevesebben próbálják ki a cigarettát.

A statisztikák és a tapasztalatok azt mutatják, hogy lassú víz partot mos. A dohányra rakott extrém adóterhek, a nyilvános helyeken való tiltás, az elrettentő reklámok, a dohányzásról szóló kampányok, könyvek, website-ok mind segítenek csökkenteni a dohányosok számát és a leszokást.

Mégis az egyén leszokásának a kulcsa véleményem szerint a következő

– mikor hiszi el a dohányzó, hogy dohányzás nélkül is van élet és hogy a dohányzás elhagyása nem rettenetesen nehéz folyamat. Valójában egy kis változás az életében, amire minden dohányos képes.

– mikor érik meg a gondolat, hogy képes relaxálni, képes koncentrálni, képes boldog lenni dohányzás nélkül is

dohányzás

Aki ide eljutott, javaslom, hogy keressen további segítséget a leszokásához. Például

  • Olvassa el az Allen Carr Leszokni a dohányzásról Igy könnyű könyvét amely a Park Kiadónál jelent meg 2011-ben.
  • Keressen valamilyen komplementer módszert a nikotinfüggőség csökkentésére (fülakupunktúra, akupunktúra, biorezonancia módszerek)
  • Keresse azon emberek társaságát, esetleg tréninget, ahol hasonló törekvésekkel találkozhat, ahol támogatják szándékában
  • Keressen egy szakembert, akinek tapasztalata van dohányzás leszoktatásban. Magam is évek óta sikeresen támogatom a leszokni vágyókat.

 

Cikk nyomtatása

Dr. Tamasi József

szerző

az összes cikk megtekintése

Vélemény, hozzászólás?

3 × kettő =