Gyerekkoromban szüleim azt mondták, hogy orvos leszek, mert szerintük mindenkinek segíteni akartam, pedig ez szerintem mindenkire jellemző. A bugacközeli tanyai homokvidéken szaladgálva a legkevésbé sem érdekelt, hogy ki szerint mi lesz belőlem.

Aztán mégis ez természetessé vált bennem, bár a családban senkiről nem tudok, aki minta lehetett volna. Soha meg sem kérdőjeleztem, hogy én orvos leszek, hiszen már a szülők is megmondták. Most, hogy az első fiam már orvos, és még kettő orvosnak készül, elgondolkodom, hogy mi sarkallja őket erre, hiszen én nem sugalltam nekik, hogy orvosok legyenek, sok máshoz lenne tehetségük, és a felvételi is, az egyetemi tanulás is, a pályakezdés is az átlagosnál nehezebb. Milyen minta teszi vonzóvá ma az orvoslást? Biztosan nem a kórházaink színvonala, az eset, mikor kórházak között a mentőben hal meg egy ember, az orvosperek, a paraszolvencia léte, a privát egészségügy idegen jogi szabályzás, vagy a gyógyíthatatlan betegségek terjedése, vagy a kötelező éjjeli ügyelet vonza a fiatalokat e pálya felé. Én imádom a szakmámat, úgy érzem nagyrészt azt csinálhatom, amit szeretek. Lehet, hogy a példa, az elégedettségem, és a betegeim szeretete.

Mikor elvégeztem az egyetemet és kórházi osztályra kerültem, akkor megdöbbentett, hogy mennyi olyan betegünk van, aki jön-megy az otthona és a belgyógyászati, vagy az intenzív  osztályunk között, leértékeltté téve ezzel azt a sokszor megfeszített munkát, amit rajta éjszakánként, vagy munkaidőn túl is végeztünk. Gyógyszerekkel tünetmentessé vált, majd néhány hét, vagy hónap múlva újra megjelent ugyanazzal a problémával esetleg még súlyosabb állapotban. Már akkor láttam, hogy csakis életmódváltással, csakis természetes gyógymódokkal, a páciens gyógyulni akarásával kiegészítve lehet eredményes az orvosi munka. Az akkori kiábrándultságomnak most - hogy magánorvos vagyok, és főként olyan betegek keresnek meg, akik tisztában vannak azzal, hogy maguk is kell tegyenek a javulásért - nyoma sincs. Elégedett vagyok a betegeim gyógyulási eredményeivel, bár mindig többet szeretnénk, mint amit a természet számunkra, vagy a beteg számára tartogat. Olyan betegek gyógyulhatnak, akikről annak idején a kórházi osztályon lemondtunk, colitisesek, magasvérnyomásosok, daganatosok, izületi betegek és megannyi más, csak azért, mert a koncepció, az orvosi paradigma életrevalóbb, természetesebb, kooperatívabb, mint bent az osztályon volt.

Az orvos fiam azt mondja, hogy imád mentőzni, mert nagyon hatékony, gyors, amit csinál és annyi féle módon ismerheti meg az embereket a saját környezetükben. És annyi féle ember van, és annyit lehet tanulni minden esetből, mindenki életéből. A holisztikus orvosi szemlélethez nagyon fontos az otthon, a páciens életének megértése és nem csupán a labor eredményeinek követése. Ezért vagyok bajban, amikor csupán néhány soros levél alapján kell valami hatékony tanácsot adjak. Egyes „orvos válaszol” oldalakon a páciens sokszor még a nevét sem árulja el. Viszont ha nem tudok semmit, de látom a pácienst, amint az ajtómon belép, akkor már sokszor tudom mi a teendő, pláne, ha otthonában látom. A bőre, a járása, az alkata, a beszéde, a testszaga sokkal több mindent elárul nekem, mint egy konzervatív szemléletű orvosnak, vagy mint egy orvosi zárójelentés.  Persze ezeket mind elemezzük, csak így lehetünk igazán hatékonyak.

Itt az ősz, peregnek a levelek, újra színpompázik az erdő, festeni támad kedvem, de várnak bent a betegek, hétvégén meg továbbképzés, cikket kell írjak és előadásra kell készüljek. Az őszi színek is elrohannak megint, az orvosnak kevés ideje van csodálni. De boldoggá tesznek az elégedett betegek, akik beszámolnak, hogy már sétálhatnak az őszi erdőben, bár előtte ágyhoz voltak kötve. Boldoggá tesz, ha látom, rendezte a családi életét, ha tudom, hogy már a pozitívat, a jót keresi az életben és ha észreveszi azt is, ha javul és nem csak a sajgást, a kellemetlenséget.  Öröm, ha megtanulja az anyuka, hogy hogyan gyógyítsa antibiotikum és orvos nélkül a gyereket, ha a tanítónő tudja mikor kell ismételni a böjtkúrát, hogy ne érezze a fáradtságot nap végén, ha a földműves gazda visszajön időben sajátvérinjekcióra, hogy az idei allergia szezont is kivédje, ha a fiatalpár megkérdezi, hogy mikor optimális a következő gyerek és mit kell még megtegyenek előtte a testükkel a legjobb terhesség érdekében. Lehet apróságok, nem életmentő májátültetés egy halálraitéltnek, nem fontos egészségügyi jogszabály sok érintettnek, nem kutatási eredmény egy új védőoltásról. Egyik sem több, vagy jobb, mint a másik, mindegyik orvosi munka, mindegyik segít a megfelelő helyen, mindegyiktől valaki jobban érzi magát. Egy kicsit mindannyiunkban ott az orvos, amikor a családban, vagy a barátnak segítünk, amikor a ránk nagy hatású önismereti könyvet továbbadjuk, amikor tudatosan eleresztünk egy mosolyt úton hazafelé egy idegen emberre. Kívánom, hogy Ön is sokszor érezze, amit én nap mint nap: valakit hozzásegíthettem, hogy boldogabb legyen!

2009. szeptember