Németországban dolgoztam, még valamikor 1990 tájékán járhattunk, amikor a hazai viszonyokhoz képest nagyon sok olyan pácienssel találkoztam, akik számunkra elképzelhetetlen mértékben megtettek mindent az egészségükért, mégis súlyos daganatos, vagy allergiás megbetegedésekben szenvedtek.

Emlékszem, volt olyan hasi daganatos betegem, aki erdő közepén élt egész életében, mindig sportolt, egyetlen felesleges kilója nem volt, az egész házát úgy építtette, hogy csakis kémiai anyagokat ki nem gőzölő, természetes építőanyagokat használt. Ez számomra akkor szinte földcsuszamlás-szerű szemléletváltozást hozott az orvosi munkámban, mert addig mereven hittem abban, hogy ha az ember egészségesen él, akkor nem is történhet nagy baja.

Ma már látom, messze vagyunk attól, hogy csakis az életmód elvei szerint fejtsük meg a betegségeket – bár kétségtelenül ez sokat számít a hatások között. Itt vannak például az allergiás betegségek, melyekről azt mondják, ha ez a tendencia folytatódik, akkor 10-20 év múlva szinte mindenkinek lehet allergiás betegsége. Mostanában a léguti-, bőr- és táplálékallergia mellett olyan allergiás betegségekkel is gyakran találkozom, mint hideg allergia, mikor a hűtőt kinyitva feldagad kéz és arc, vagy mechanikus allergia, némi vakarózásra szörnyű hólyagok keletkeznek, vagy csupán lelki hatásokra, stresszre kialakuló reakciók.

A rossz tendencia ellenére gyógyító praxisomban tele vagyok reménnyel.
Azt látom, hogy az esetek nagy része azért jól reagál az életmódváltás, immunáthangolás, lelki kiegyensúlyozás és esetleg néha kiegészítő gyógyszerek kombinációjára. A kezeletlen stressz nagyon sokaknál okoz bajt, és vannak betegeim, akiknek elegendő csupán egy egyénre szabott autogén tréning betanítása, hogy jelentősen csökkenjenek a tünetek. Sokszor az az érzésem, nem is a fűre, ételre, hanem a főnökre, a körülményre, a gazdasági környezetre allergiás az illető, legalábbis az ezekből származó, nem kellően feldolgozott stressz ezt okozza. Életünk pedig egyre kuszább, szerteágazóbb, egyre több az információ és egyre kevesebb a lehetőség a türelmes válaszra. A szervezet pedig nem hazudik: ha nem tetszik valami, ha elegünk van belőle, akkor allergiássá válunk, valahol kiéljük ezt a pszichés feszültséget.

Nem mondom persze azt, ne irtsuk a parlagfüvet, vagy keressük a táplálékallergia okát. Azt azonban tudni kell, az allergia csak a diétától, a parlagfű eszeveszett irtásától nem fog eltűnni életünkből. Az embernek muszáj tudomásul vennie a pszichoszomatika pszichés hátterét is és tisztába kell kerülnie érzéseivel, örömeivel, bánatával.
E két oldal csak együtt hozhat eredményt és cáfolhat rá a fekete jóslatokra.