Mindig az volt az álmom, hogy beteg embereket gyógyítsak, de ehhez képest az első kórházi élményeim lehangoltak. A kórházban többnyire ugyanazokat az embereket láttam újra és újra, miközben időleges segítséget kaptak tőlünk orvosoktól néhány hétre, vagy néhány hónapra, majd ugyanazokkal a problémákkal tértek vissza. A természetes gyógymódokkal van igazi sikerélményem. Minden baj így sem gyógyítható meg, de ami meggyógyul, az tartósabban meggyógyul.   

A természet csodálatos. Mindennek megvan benne az értelme, a helye és az értéke. A betegségnek is. Ha valaki felismeri a betegsége értelmét, akkor hiszem, hogy meg is gyógyul. A vaknak és a süketnek hiába üzen a betegsége, nem látja, nem hallja, ezért egyre nagyobb jeleket kap, hogy vegye már észre és persze egyre betegebb lesz. A súlyos betegségek már ezen az úton sem mindig gyógyulnak, de ilyenkor is sok segítség adható.

A természetgyógyászat valódi gyógyulást hozhat. Művelése legalább akkora szakmai tudást igényel, mint a sebészet, a belgyógyászat, vagy a hematológia gyakorlása. Sokan fognak hozzá csekélyke tudással, és ők is úgy nevezik természetgyógyászat.

A gyógyítás óriási titok. Meddig mehetünk el, hogy még az isteni játszmába ne avatkozzunk bele. Szabad-e szervet átültetni, mellet nagyobbítani, tudattalan életét géppel tartósan fenntartani? A természetgyógyászat nem erőszakol semmit, de megadja a maximális lehetőséget a szervezetnek, hogy magára találjon. Csodálom a modern orvoslás eredményeit, élek vele, és igyekszem kiegészíteni azokat.  

Csak azokat gyógyítom, akik gyógyulni akarnak. Szükség van a páciens együttműködésére és felelős gondolkodására. Ha valaki jól érzi magát a panaszkodásban, ha képtelen kis erőfeszítésekre az életmódjának megváltoztatásában, akkor rajta gyakran nem lehet segíteni.

Nagyon kevés új dolog van a világban. Az igazán értékes dolgok régen ismertek. Hamarabb jutok értékekhez, ha a tradíciókban keresgélek, mintha természettudományos kutatásokat végzek. Keresgéltem Lajos atyától, csontkovácsoktól, Oláh Andortól, távolkeleten Indiában, Kínában, Dél-Koreában, régi könyvekben, Szentírásokban.

A művészet nagyon mélyen érint. Festek. Ha igazán pihenni akarok, akkor festek. Ha nincs időm festeni, akkor nézegetem a festményeimet, és újra átélem az örömet, amit akkor éltem át, amikor festettem.

Gyerekeim nagyon boldoggá tesznek. Azt hiszem az apa elfoglaltságomhoz kaptam az életben a legtöbb áldást. Azt látom, hogy minden rendben van velük, hogy mind a hatan megtalálják az útjukat, mindegyik több lesz mint én voltam. Örülök, ha valamiben követnek, de még jobban, ha újat alkotnak.

A diagnosztika nagyon fontos, még fontosabb a páciens kikérdezése. De nem szeretem a felesleges vizsgálatokat. Sokszor előbb gyógyítok természetes módszerekkel, ahelyett, hogy nagy ráfordítással, kínzással a pontos diagnózist keresném. Ha gyógyul, nincs helye tovább az öncélú vizsgálatoknak. Ha nem gyógyul, még mindig kereshetem tovább az okokat, vagy azok igazolását. Ez persze nem mindig jó a diagnosztikai iparnak.

A gyógyszert amennyire muszáj, és természetes terápiát, amennyire lehetséges!

Csoda pedig rengeteg van. A legnagyobb csoda, a felébredő öngyógyító képesség. Mindig azon vagyok, hogy felébresszem.

A pszichoszomatika nagy  rejtély. Sokszor jelentéktelen dolgoknak van óriási jelentősége, sokszor nem tudni, mikor keletkezett baj lelki gyökere. Máskor elég, ha megtanul relaxálni és megszűnik pl.a bőrbaj.

 Mindig nagyon sokat tanulok a betegeimtől. Örülök az új találkozásoknak,  a régi betegeim felbukkanásának, mert adok, de kapok is rengeteg élet- és gyógyulási tapasztalatot. Olyan a pacientúrám, mint egy nagy család, mindig jó látni a rég nem látottakat és megismerni új személyiségeket. Amit egyiktől tanulok, az a másiknak is jó lehet és így lesz egyre gazdagabb az egész család és én magam is.