Világszerte véget vetne a dohányzás okozta halálozásoknak egy nemzetközi szakértői csoport: azt szeretnék, ha 2040-re „dohánymentessé” válna a világ. A kutatóknak a The Lancet brit orvosi szaklap legújabb kiadásában megjelent felhívása szerint ha ez nem következik be, ebben az évszázadban egymilliárd halálos áldozata lehet a dohányzásnak.
A közegészségügy vezető szakemberei a dohány értékesítésének megszüntetését követelik 2040-ig. Úgy vélik, hogy politikai támogatással és a dohányipar elleni, tudományos alapokon nyugvó akciókkal kevesebb mint három évtized alatt lehetséges a „dohánymentes” világ kialakítása, ahol a felnőttek alig öt százaléka dohányzik.
A felhívás koordinátorai, Robert Beaglehole és Ruth Bonita, az Aucklandi Egyetem munkatársai szerint az ENSZ-nek gyors és szigorú erőfeszítéseket kell tennie a dohánytermékek eladásával és fogyasztásával szemben.
Ha a dohányfogyasztás visszaszorítását célzó erőfeszítések nem elég gyorsak, erre ez évszázadra egymilliárd haláleset várható, amelyek a dohányzással vagy a dohányfogyasztás más formáival állnak összefüggésben – áll a lapban. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) szerint jelenleg évente világszerte hatmillión halnak meg a dohányzás következményei miatt. Bilano Ver, a Tokiói Egyetem globális egészségpolitikai osztályának munkatársa és a tanulmány társszerzői 1990-től elemezték a világ dohányfogyasztásának változásait és megbecsülték a 2025-ig várható változásokat.
„Az elmúlt évtizedben (2000 és 2010 között) a dohányzás gyakorisága a vizsgált 170 országból a férfiaknál 125 országban, a nőknél 156 országban csökkent. Ha ez a trend folytatódik is, a kitűzött célt csak az államok egyötödében érhetjük el, és 2025-ben még mindig világszerte 1,1 milliárd dohányos lesz. A leggyorsabban Afrikában és a Földközi-tenger keleti medencéjének országaiban növekszik a dohányosok száma” – fejtették ki a szakértők.
Évente világszerte csaknem 1,6 millió esetben diagnosztizálnak tüdőrákot. Az érintettek 85 százaléka ebben a betegségben hal meg – figyelmeztetett a veszélyre nemrég Robert Pirker bécsi onkológus a tüdőrák elleni közép-európai kezdeményezés harmadik találkozóján Bécsben.
Lásd még a dohányzás hatásáról írt cikkemet!
webdoki – alfahír
Szemlézte: Marosréti Ervin