Budapesti rendelő: +36-20-361-9530, info.tamasidr@gmail.com Kiskunfélegyházi rendelő:+36 70 626 8389, kiskunfelegyhazirendelo@gmail.com

Dependencia másként

Nyomtatás Szerző : dátum : 2016-05-16 kommentek : (0)

Megegyezhetünk: a tudomány nem tud megnevezni egyetlen határozott okot sem, hogy miért is alakul ki a dependencia. Ahelyett, hogy itt idézgetném a szakirodalomban fellelhető végtelen számú spekulációt és tévelygést, hogy miért is alakulhat ki bármilyen függőség, csupán a magam meggyőződésével vezetem be az írásomat:  a dependencia nem más, mint a magasztosabb (lelki, vallásos)  életcélok hiánya, az ennek helyébe lépő érzéki örömök vágya, az abban való mértéktartás képességének hiánya, majd arra épülő egyre mélyülő patológia. Az ilyen függőségek száma szinte végtelen: a szokásos káros drogoktól, a játékokon át, a szexig és a mobiltelefonig. Ugyancsak teljesen különböző lehet a függőség mértéke is, hiszen a például az evés, mint függőség esetén súlyos esetekben az anorexia, vagy a bulimia 8-10%-ban halálos is lehet, míg az enyhébb fokú függőség az emberek több  mint felét érinti és legfeljebb az élet minőségét rontja meg elhízás, szociális problémák, krónikus betegségek formájában. A szerteágazó függőségi helyzetek tárgyalása helyett csupán az evéssel mint függőséggel foglalkozom.

 

Sóvárgás, élelmiszerfüggőség

 

pizzaevés

Bizonyos élelmiszerek elfogyasztása iránti intenzív vágyat, melynek nehéz ellenállni, nevezhetjük sóvárgásnak. A nők 40%-a vallja úgy, hogy a csokoládé iránt sóvárog. A sóvárgás a mozgatórugója a túlevésnek, az elhízásnak.

A sóvárgott ételek legfőbb jellemzője, hogy semmi közük a test valós szükségleteihez, sokkal inkább az élvezetek utáni vágyunkhoz, az agyunk biokémiájához, a napi stresszek oldásához, vagy ahhoz, hogy egyáltalán finomságokat magunkévá tegyünk.  Tehát inkább lelki okok szerepelnek a kiváltásában, mint valós fizikai szükséglet. Tudjuk a test hetekig, vagy akár hónapokig képes élni a tartalékaiból, téves feltételezés, hogy minden nap fel kell venni az energia tartalmú, fehérje tartalmú élelmiszereket. „Ha nem eszem húst (vagy tésztát, vagy csokit, vagy nem iszom kávét) gyengének és álmosnak érzem magam, nem bírom a napi munkát”.  Mindez csupán érzéki csalódás. Miért is eszünk több tésztát, pékárut, húst, krémeket, édességeket. Úgy tűnik vonz bennünket a zsíros, az édes, a fehérje tartalmú étel és vonz, amit megszoktunk, amilyen mentalitásban születtünk.

A fokozott szénhidrátbevitel stimulálja az agy szerotonin- valamint endorfin termelését. Ezek jó közérzetet és nyugodtságot okoznak.

A zsiradék simává, fényessé, olajossá teszi az ételt és ez általában kedvünkre valóbb, mint a csupán száraz gabona, zöldség, vagy hús.

Az állati fehérje (hús, tojás, tejtermék) nagyobb mértékben, gyorsabban kielégíti a jóllakás ösztönét, nagyobb lehetőséget nyújt a rejtett agresszió kiélésére.

Leggyakoribb sóvárgott ételek, amelyek tönkretesznek bennünket

  1. ID-10077873Tószt – pirított kenyér. Mire vágyunk a pirítósból? Na nem a szárazságára, hanem arra a krémes, olajos pástétomra, amit rákenünk, a ropogósságára, a sütött szénhidrátra és fehérjére. Viszont mit kapunk? Tiszta fehér lisztet, szénhidrátot, ami rosthiányos, tápanyagokban hiányos, glutén tartalma miatt sokak emésztőrendszerét feleslegesen irritálja, tiszta kalóriabomba. A gluténmentes tószt vegán pástétommal és sok nyers zöldséggel reális alternatívája a sok zsiradékkal és tejtermékkel készített húsos (felvágottas, szalámis) és vajas kenyérnek.
  2. Fagyi – hideg, édes, krémes. Kalóriabomba. Helyette reform fagyi: alternatív cukorral, tej és tojás nélkül készítve, reformérdességek, gyümölcsök, aszalt gyümölcsök.
  3. Ropogós chips, sült krumpli – krumpli olajban sütve, sózva. Kalória, felesleges értéktelen zsiradék, túlzott sóbevitel. Helyette inkább nyers sárgarépa, vagy zellercsíkok fűszeres humuszba, vagy más vegán szószba mártva.
  4. Csokoládé – felesleges kalória, fehér cukor, vaj, tejtermék, adalékanyagok, izgató szerek, hisztamin szerű anyagok. Az étcsokoládé, tehát 70% vagy több kakaó tartalom esetén számtalan jótékony hatással rendelkezik.
  5. Popcorn – vaj, kalória, só – halott élelmiszer. – ráadásul legtöbbször a moziban az étkezésre nem figyelve fogyasztják, falják.
  6. Melegszendvics, hot dog – gyenge minőségű hús, üres kalória, fehér liszt, sajt.
  7. Doughnuts, fánk, lángos, fehér lisztes pékáruk, péksütemények – üres kalória, halott élelmiszer
  8. Steak, pörköltek, vörös húsételek – kalória, fehérje bomba. Lásd húsételek, predán étkezés.
  9. Pizza – fehér gluténos liszt, sajt, sokszor húsok.
  10. Tészta, paszta – fehér lisztből készült szénhidrát, többnyire tejtermékkel készült szósz, zsíradék.
  11. Kávé – erősen savas folyadék, melyet többnyire tejszínnel és cukorral javítanak fel.
  12. édesített italok és ételek – üdítők, édes tejtermékek, pékáruk, sütemények,
  13. Kekszek – fehér liszt, sokszor cukor, tojás.
  14. Stressz miatti evés, késő esti evés, napi stressz után csak a vacsorára szorítkozni.

Evésfüggőség

Mértéktelen evés válogatás nélkül, aminek csak a teljes telítettség érzése vet véget. Nincs hánytatás, de kontroll teljes hiánya jellemző.

Irodalom:

  1. Fallon S et al (2007). Food reward-induced neurotransmitter changes in cognitive brain regions. Neurochemical Research 32: 1772-1782
  2. Nogueiras R et al (2007). The central melanocortin system directly controls peripheral lipid metabolism. The Journal of Clinical Investigation doi:10.1172/JCI31743
  3. Rada P, Avena NM and Hoebel BG (2005). Daily bingeing on sugar repeatedly releases dopamine in the accumbens shell. Neuroscience. 134:737-44.
  4. Rogers PJ and Smit HJ (2000). Food Craving and Food «Addiction». A Critical Review of the Evidence From a Biopsychosocial Perspective. Pharmacology Biochemistry and Behaviour. 66:3-14.
  5. Yanovski S (2003). Symposium: Sugar and Fat-From Genes to Culture. Sugar and Fat: Cravings and Aversions. Journal of Nutrition 133:835S-837S.

Cikk nyomtatása

Dr. Tamasi József

szerző

az összes cikk megtekintése

Vélemény, hozzászólás?